Skip to main content

Az e-mobilitás, mint befektetés, egy kiemelkedően jó lehetőség minden olyan személy számára, aki invesztáláson töri a fejét. A Tesla részvényei önmagában igen vonzóak, de nem szabad megfeledkezni olyan lehetőségekről sem, mint a kínai piacon feltörekvő márkák. 

A legtöbben kizárólag a részvénypiacot elemzik, mikor e-mobilitásba való befektetésről van szó, viszont ez korántsem ilyen egyszerű a szakértők szerint. Ha márkába fektetünk be, érdemes annak járműveit is megtekinteni, és alaposan átgondolni, hogy a vízió és a misszió valóban profitorientált-e. Példaképpen azok a cégek, melyek környezettudatosabban állítják elő termékeiket, sokkal nagyobb profitra tehetnek szert. 

A legtöbben lebecsülik az energiahatékonyságot, ha a járművek gyártásáról beszélünk. Egy olyan márka, aki kevesebb ráfordítással képes piacképes járművet gyártani, sokkal jobb eredményeket fog elérni. Konkrét példa erre a Tesla és a Hyundai. Mindkét márka kiemelkedően magas összegeket fordít a környezettudatosságra, és a gyártási hatékonyságra. A kevesebb emisszió, kevesebb terhet eredményez a cégek számára, ráadásul a hulladékok (pl. használt akkumulátorok) újrahasznosítása is költséghatékonyság felé tereli a márkákat. És ez gyakran a részvényekben is meglátszik!

Ellenpélda a méltán híres Audi és a Jaguar. Az I-Pace és az e-tron gyártása nem éppen a leghatékonyabb módon történik, ráadásul a járműveknek teljesítmény területén sem sikerült kiemelkedően nagyot nyújtani. A magas költségek miatt – bármennyire is szeretnénk is csak a márka minőségét nézni – mindkét jármű ára bőven meghaladta azok valódi értékét.

Egy amerikai tanulmány szerint azok, akik EV vásárlását tervezik, sokkal tudatosabban utána járnak a jármű teljesítményének. Kérdések merülnek fel, mint például, hogy van-e lehetőség gyorstöltésre, mekkora a valódi hatótáv, otthontöltés költségei, stb. A legtöbben ezek alapján választanak járművet, és nem véletlen, hogy például így a Tesla az egyik legkiemelkedőbb vállalat a piacon értékesítés szempontjából. 

A régi autógyártók hatalmas pénzügyi forrásai lehetővé teszik számukra, hogy egy ideig alacsony haszonnal, vagy akár veszteséggel is értékesítsenek elektromos járműveket. Mivel azonban az elektromos autók eladása a piac egyre nagyobb részét teszik ki, ez nem tarthat sokáig – kénytelenek lesznek csökkenteni az akkumulátor költségeit, és ezáltal javítani a hatékonyságot. Akinek ez sikerül, az lesz a mezőny élén. 

Képek és információk forrása:
www.insideevs.com
www.pexels.com

 

elektromos-autozas.hu

elektromos-autozas.hu

További elektromos autós hírekért, információkért kövess minket a FACEBOOK és INSTAGRAM oldalon.