Skip to main content

A Tesla Cybertruck körüli felhajtás nem akar csökkenni. Szinte mindig akad egy-egy új vicces meme vagy ötlet a kocsival kapcsolatosan. Most nem más került a napvilágra, mint egy új koncepció, melyben rendőrautó készült a Tesla Model X-ből és a Cybertruck-ból.

A Tesla modellek felhasználása nem idegen a témában, mivel több állomáson is alkalmazzák már őket a biztonság őrei. A Model 3 és Model S  igen népszerű lett a rendőrség körében, így nem volt csoda, hogy egy idő után hozzányúlnak az új pick-up-hoz is, főleg a rendkívüli kialakítása miatt. Az Ontariói Autópálya Rendőrség elkészítette az X és Cybertruck rendőrautó-változatát, ami rendkívül meggyőzőnek tűnik.

A kaliforniai rendőrség már régóta használ Tesla járműveket

A Cybertruck teljesen megfelelő erre a célra, sőt kifejezetten jól áll neki a szerep. A Performance verzió a maga 800+ kilométerével és 3 másodperces gyorsulásával szinte minden téren alkalmas a nagyobb üldözésekhez. Ezek mellé társul a rozsdamentes acélváz és a megerősített ablak, mely a komolyabb esetekben igen hatásosnak bizonyulhat.

Egyenlőre még csak koncepcióban létezik a rendőr Cybertruck, viszont teljes mértékben el tudjuk képzelni az utakon. Az Otariói Rendőrség Twitter bejegyzésében magát Elon Musk-ot kérdezte meg az ötletről, viszont még nem érkezett válasz. De szerintünk mindenki el tudja képzelni, mit is fog válaszolni a Tesla vezérigazgatója erre az ötletre.

A Tesla egyik legnagyszerűbb funkciója szintén megkönnyíti minden sofőr életét:

Képek és információk forrása:
www.totalcar.hu
www.nbc.com

elektromos-autozas.hu

elektromos-autozas.hu

További elektromos autós hírekért, információkért kövess minket a FACEBOOK és INSTAGRAM oldalon.