Skip to main content

A tavalyi év igen eseménydús volt az elektromos autózás világában. Rengeteg új bejelentést kaptunk arról, hogyan is fog alakulni egyes vállalatok jövője az e-mobilitás terén és persze, hogy milyen jól is teljesítettek az évben. Lássuk, hogyan is fest 2019 top 10-es listája, azaz melyik márka értékesítette a legtöbb elektromos autót a tavalyi évben.

Mi is történt tavaly?

Ha a 2019-es évet röviden össze kellene foglalnunk, akkor annyival lezárhatnánk, hogy berobbant a Model 3 a piacra és minden rekordot megdöntött, majd Elon Musk bejelentette a világ eddigi legérdekesebb autóját, a Tesla Cybertruck-ot. Szinte teljesen megépült a Tesla kínai Gigafactory-ja, illetve bejelentették a német Gigafactory érkezését.

A Tesla-n túl persze igen sok dolog történt még az e-mobility világában. Bemutatásra került a Porsche Taycan, a Rivian R1T, a Volkswagen új szériái, a Mercedes, BMW, Audi új tervei és így tovább. Szinte nincs olyan autógyártó, aki ne foglalkozott volna az elektromos autózással a tavalyi évben.

2019-ben igen nagy rivalizálás alakult ki a Porsche és a Tesla közt

A TOP 10

Viszont a piac is csak egy verseny, szóval itt is vannak győztesek. Nézzük is meg, melyik 10 cég adta el a legtöbb elektromos autót 2019-ben:

  1. Tesla: 367,849 (17% részesedés)
  2. BYD: 225,757 (10% részesedés)
  3. Renault-Nissan-Mitsubishi Együttműködés: 183,299 (8% részesedés)
  4. BAIC: 163,838 (7% részesedés)
  5. BMW: 145,815 (7% részesedés)
  6. Volkswagen: 140,604 (6% részesedés)
  7. SAIC: 137,666 (6% részesedés)
  8. Hyundai Motor  (Hyundai, Kia): 126,436 (6% részesedés)
  9. Geely : 121,802 (6% részesedés)
  10. Toyota: 55,155 (2% részesedés)

Szerintünk senkit sem ért váratlanul a Tesla sikere. A vállalat a mai napig tarol az elektromos autók piacán, ami a részvényeken is meglátszik. A Model S eladások 2018-óta 117%-kal emelkedtek meg. A részvények értéke pedig 2018 januárjától napjainkig több, mint 220%-kal nőtt meg a piacon, 350 dollárról 887 dollárra. (2020.02.05)

Tesla Model 3 Kínában

Ráadásul Norvégiában minden 2. eladott gépjármű Tesla volt a 2019-es év több hónapjában is, lekörözve bármely más elektromos, hibrid vagy hagyományos gépjárművet.

Vajon idén is folytatja a Tesla a sikersorozatát? Vagy lesz végre egy márka, ami ledönti őket az elektromos trónról?

Képek és információk forrása:
www.insideevs.com
elektromos-autozas.hu

elektromos-autozas.hu

További elektromos autós hírekért, információkért kövess minket a FACEBOOK és INSTAGRAM oldalon.